R: Nem kérné, hogy bizonyítsák be ezt az állítást is a lányáról?
RP: Valóban nagyon különös, hogy állítanak valamit, de nincs bizonyíték. A paparazzi-k csinálnak képeket a világ leglehetetlenebb helyeiről, csak éppen a lányomról nincs kép?
R: Mennyire bizonytalanította el, vagy erősítette meg ez a Spanyolországból származó állítás?
RP: Nem láttam a felvételt, barátok hívtak fel Spanyolországból azzal, hogy mit láttak a TV-ben. Hozzáteszem, ügyvédet fogadtam, hogy nézzen utána, ki és mire hivatkozik velem kapcsolatban. Ugyanis, ha annyira törik magukat, akkor miért nem találták meg Ylenia-t?
R: Beszélt Al Bano-val erről?
RP: Nem, nem!
R: Azt beszélik, azért el akar menni Santo Domingo-ba.
RP: Nézze, az egész életemet utazgatással tölthetném, adva a szóbeszédekre, hol, merre látták a lányomat. Nincs semmi bizonyíték, csak hogy is mondjam? Az anyai szívem súgja, hogy él a lányom.
R: Azt súgja az ösztöne?
RP: Ez talán több annál!
R: Álmodik a lányával?
RP: Nem gyakran. Volt úgy, hogy láttam megérkezni rózsaszínű ruhában, boldog mosollyal az arcán, ujjongó tömeg vette körül. Már kétszer álmodtam ugyanezt, de másodszor piros ruha volt rajta.
R: Milyen érzéssel ébredt?
RP: Jobban éreztem magam, mert azt remélem, nem csak álom, hanem valóban keresni akarta a kapcsolatot. Nem tartom szokványos álomnak.
R: Úgy érzi?
RP: Tudja, hogy hány család utazik évente New Orleans-ba, eltünt gyerekeit keresni? Évente 100-150 fiatalnak veszik nyoma abban a városban! Minden évben! Sok emberrel, szülővel, családdal beszéltem azóta. Hónapokat töltöttem New Orleans-ban, próbáltam megérteni dolgokat. A rendőrség mindig ugyan azt szajkózza: beugrottak a folyóba, mint a lányom.
Az a biztonsági őr, aki utoljára látta, aki azt is látta, hogy egy lány a partról a folyóba ugrik, a mai napig sem száz százalékig biztos abban, hogy Ylenia-t látta akkor. Viszont egyre erősebb lett a gyanúm, hogy emberkereskedelem sem zárható ki. És ezért hiszem 15 év elteltével is, hogy életben van.
R: Milyen volt Ylenia kapcsolata Önnel?
RP: Velem nagyon szoros volt a kapcsolata.
R: Mindent tudott róla?.
RP: Igen, bár nagyon fiatal voltam a születésekor és akkor még nem olyan anya voltam, mint a későbbi lányaimnak. Inkább a nővérének éreztem magam. Nem is tudom hogy fogalmazzak? Persze én voltam az anyja, de mégis valahogy kevésbé voltam aggódó, törődő.
R: Al Bano-val, az apjával jól kijött?
RP: Nem. Két teljesen eltérő személyiség, mindketten nagyon kemény egyéniségek, nem tudtak kijönni egymással.
R: A Hola című magazinnak adott interjúban, a fia azt mondta, Ylenia-val Ön mindig nagyon engedékeny volt. Amikor Ylenia közölte, hogy kimarad az egyetemről és elutazik, ráhagyta, hadd menjen! Így volt?
RP: Egyáltalán nem tartottam jó ötletnek, két záróvizsga előtt elmenni. Órákig győzködtem telefonon. De hát egy 23 éves összetört szívű lány, nem hallgat a szüleire!
R: Nem lehetséges, hogy esetleg nem érezte jól magát abban a családi életben ?
RP: Nem, az lehetetlen! Nagyon csalódott volt, mert nem úgy alakult a kapcsolata egy fiúval, akihez feleségül ment volna és ettől nagyon kiborult. Emiatt utazott el Belize-be.
R: Elutazása előtt ellátta tanácsokkal?
RP: Ylenia nem az fajta, aki tanácsokra szorult volna. Nagyon intelligens és érzékeny volt.
R: Netán lázadó?
RP: Lázadó, idealista és csodálatos író volt. A naplói amiket vezet jobbak, mint mind az amit valaha írtam.
R: Ön egyszer múlt időt, egyszer jelen időt használ. Jelent ez valamit?
RP: Néha valóban múlt időben fogalmazok. Ez bennem van.
R: Hol volt amikor Ylenia eltűnt?
RP: Milánóban és az éjszaka közepén csengett a telefon, az olasz konzul hívott New Orleans-ból, "az Ön lányáról nincs tudomásunk" mondta a telefonba. Akkor, azzal a telefoncsengéssel vált két résszé az életem: lett egy előtte és egy utána.
R: Szóval, nem gondolta, hogy valami szörnyűség történhetett?
RP: Nem, csak értetlenül álltunk, és kérdeztük, megtalálták? És senki nem tudott semmit. Az összes holmija a hotelban volt, ő meg sehol…
R: Amikor elutaztak New Orleans-ba, gondolom először a rendőrségre mentek?!
RP: A rendőrök a repülőtéren vártak minket, elmentünk együtt a szállodába, közben előadták a saját verziójukat. Viszont én beszélni akartam a biztonsági őrrel, aki állítólag látta Ylenia-t és járni akartam a közeli utcákban a rendőrök nélkül.
R: Al Bano is ezt akarta?
RP: Nem, ő folyamatosan a rendőrökkel volt.
R: Ő volt az együttműködő, Ön pedig a saját feje után ment…
RP: Ezek igyekeztek lerázni minket, láthatóan épp elég gondjuk volt, nem akartak újabb ügyet. Jó volt nekik az öngyilkosság koncepció. Ezért nem szeretem az Egyesült Államokat. Évek óta nem tudnak mit kezdeni a sok fiatal lány eltűnésével.
R: Ylenia eltűnése rendítette meg a házasságukat?
RP: 30 év együtt! Szerintem ez egy sikeres házasságot mutat. Van akinél egy hét, egy hónap, egy év. Mi viszont 30 évig voltunk együtt.
R: Mégis kinek a döntése volt a válás?
RP: Ketten együtt hoztuk meg a döntést.
R: Aztán a szerelemnek vége lett, egy új kapcsolata miatt.
RP: Nézze! A másik iránti szeretet mindig megmarad, legalább is nálam így működik.
R: A férje viszont az ön kábítószerezéséről kórházi jelentést is beszerzett a válóperi tárgyalásra.
RP: Az, az ügyvédjeinek a buzgólkodása volt. Nem hiszem, hogy azt Al Bano maga találta ki!
R: Mit érez ha látja Al Bano-t a magazinokban, vagy a TV-ben?
RP: Azt akarom hogy boldog legyen, bár láthatóan nem az. Az az érzésem, hogy ez a kapcsolat nem a legszerencsésebb. Pedig azt gondoltam mind ketten olaszok, ugyanarról a vidékről, jól megértik majd egymást.
R: Miért? Úgy gondolja a volt férje nem boldog?
RP: Nem is tudom! Nem látszik annak!
R: Mit tenne ha egyszer csak újra felbukkanna az életében?
RP: Ahhoz először meg kellene fojtanom Loredana-t! Mindenek előtt!
