>
Exkluzív
Az ittvanminden.hu valamennyi oldalán található információ,
dokumentum, fotó másodközlése, csak az oldal üzemeltetőinek engedélyével történhet!


Copyright 2007 - 2010 - all rights reserved -  ittvanminden@yahoo.com




"Nőjj fel!" "Nőjj fel Bob Geldof" üzenték Etiópiából, utalva arra, hogy az énekes szinte gyerekes dühvel szidta most is az etiópokat. Az etióp sajtó ennek az idézetnek a visszavágásával 2005-re utal, amikor Meles Zenawi, Etiópia jelenlegi miniszterelnökének újraválasztásakor kitört zavargásokat leverték és akkor Bob Geldof a sajtón keresztül sértegette, "nőljön fel végre az elnök a feladatához".  
Egész gyorsan kitört a médiaháború, miután 2010. március 6-án a BBC oknyomozó szerkesztői részletes dokumentumriportban tárták fel, mire is használtak fel 95 millió dollárt, a  híres  énekes zeneszerző, politikai aktivista, Bob Geldof által 1985.  július 13-ra összehozott óriáskoncert bevételeinek nagy részéből. Kiderült ugyan is, amit eddig titkoltak: fegyvereket vásároltak gabona helyett. Pedig intő jelek voltak, mégpedig röviddel azután hogy a Live Aid koncert különböző jogdíjai gyűlni kezdtek a bankszámlákon. Mivel televízión keresztül több mint másfél milliárd ember követte a 16 órás koncertet, szinte az egész világ megmozdult a jó ügy érdekében: sokan adakoztak is, például csak egymaga a dubai emír egymillió dollárt adott. A CIA néhány hónappal később jelezte, nincs minden rendben a befolyt pénzek körül. Akkor az nem zavart senkit, de nem is ez volt a legfőbb kérdés Etiópiával kapcsolatban. Akkoriban Tigrinya Népi Felszabadító Front gerillaharcot folytatott Haile Mengistu Mariam kommunista rezsimje ellen. Az élelmiszersegélyek sorra érkeztek a polgárháborús ővezetbe, vagy a segélyszervezetek aktivistái a helyben vásároltak gabonát, egyebet, amit kiosztottak a menekülttáborokban. Így adódott, hogy Szudánból készpénzzel érkezett aktivisták, a Live Aid koncert bevételeinek egy részéből ott helyben akartak nagy mennyiségű lisztet vásárolni. Ennek az egyik ilyen tranzakciónak a részleteit derítette ki a BBC stábja. Egy Gebremedhin Araya nevű egykori gerillavezér elmondta, hogy a segélyszervezet képviselői előtt muszlim kereskedőnek adta ki magát, ő és egy Assefa nevű harcostársa. Még arra is ügyeltek, hogy a ruházatukban se legyen semmi kivetnivaló. Meg is kötötték az üzletet, majd a zsákokkal teli teherautók el is indultak a végcéljuk felé. Mint mondta, a zsákok homokkal voltak megtöltve. A pénzből valójában fegyvereket vásároltak. Összességében 95 millió dollárról bizonyosodott be, hogy másra fordították. A most kipattant ügy nyilaktkozatlavinát indított el. Bob Geldof dühösködött a BBC-ben és nem tartja szavahihetőnek a riportban megszólalókat, első reagálásában azt hangsúlyozta, ha csakugyan ennyi eltűnt volna az összegyűjtött pénzből, akkor több mint egymillió éhezőnek kellett volna elpusztulnia. A The Times emlékezetetett arra, hogy a kommunista rezsim megdöntéséért harcoló Tigrinya Népi Felszabadító Front elnöke és az Etióp Népi Forradalmi Demokrata Front vezetője Meles Zenawi- nak tudnia kellett ezekről az akciókról. Ma ő Etiópia miniszterelnöke. Más lapok arról írnak, hogy csak a Szovjetunió felbomlása után derült ki, hogy az etióp kommunista rezsimet 4 milliárd dollárral pénzelte a Kreml. Az etióp sajtóban senki nem cáfolja a koncertbevételek "eltérítését". Sőt a napokban széles körben megjelent például a Kaliforniai Állami Egyetem egyik  politikatudományok etióp professzorának nyilatkozata. Ebben kifejti, hogy a Live Aid koncert semmilyen hatással nem volt Etiópia szegénységére, országa fejlődésére. Viszont kétségtelenül nagy politikai hatást gyakorolt, amelynek mind a mai napig érezhető a hatása. 1985-ben elkezdődött valami- mint írja, valami nagyszerű, aminek eredményeként például az ott élők termővé tették a holdbéli tájra emlékeztető völgyeket. Az Economist szerint a világon az ötödik leggyorsabban növekvő gazdaság, ahol 2010-ben Afrika Kupát rendezhettek. Tehát csak nézőpont kérdése, hogy az 1985-ben összegyűlt pénznek hol lett volna jobb helye. Hiszen a fegyverek segítségével sikerült letörni az elnyomó rezsímet.

"Ne menjenek kocsmába ma este! Kérem, maradjanak és inkább adják ide a pénzt"
Bob Geldof 1985. július 13.
Live Aid koncertbevételekből fegyverek
A nagy átverés - Gabonavásárlás Etiópiában
A képen látható személyek közül kettőnek az igazi nevére csak most, 25 évvel később derült fény.
Baloldalt Gebremedhin Araya a fegyveres felkelők egyik parancsnoka, muszlim gabonakereskedőnek öltözve, középen Max Peberdy segélyszervezeti aktivista, jobbra Tekleweyni Assefa, a Tigrinya Népi Felszabadító Front harcosa

Meles Zenawi, Etiópia miniszterelnöke
1985-ben tudhatott a segélyek "eltérítéséről"