Az együttérzés netovábbjaMég jóval súlyos betegsége előtt, Paul McCartney kétoldalas levelet írt a börtönben ülő George Michael-nek. Mint ismeretes, a 47 éves énekes világsztár 2010 július 4-e hajnalán Range Roverjével behajtott egy fotószaküzletbe. A kiérkező rendőrök a járó motorú kocsiban, meglehetősen kiütött állapotban találták a Wham popduó egykori tagját, zsebében kábszeres cigarettákkal. A már többszörösen visszaesőnek szá-mító görög származású énekest az engedékeny bíró két hónap letöltendőre ítélte, és már megkezdte bünte-tése letöltését egy suffolki intézményben. McCartney, aki maga is ült már kábítószer birtoklásáért, méghozzá egy japán börtönben 1980-ban, két oldalas levelében bátorító gondolatokkal és jó tanácsokkal látta el az énekest. George Michael-ra rá is férnek a vigasztaló szavak, mert éppen a napokban kellett áthelyezni, mert rabtársai folyton macerálták. Most új cellába költöz-tették egy rabtársával együtt, aki önkéntes testőre is lett. _______________________________John Travolta „örök” párja járt BudapestenAz Egészség Hídja Összefogás Egyesület legfontosabb célja az emlőrákos megbetegedések halálozási ará-nyának csökkentése és a korai felismerés minden lehetséges eszközzel való elősegítése. A szervezet meghívására a 2010. október 2-i rendezvényen részt vett a Grease egykori sztárja, Olivia Newton-John, aki 18 évvel ezelőtt maga is megküzdött ezzel a kórral. A szombaton este rózsaszínnel megvilágított Lánchídon, a mellrák elleni figyelemfelkeltő sétán, ő is részt vett. _________________________________ _________________________________
Bulvár hírek Három évtized - három lista - a ROCKZENE 3 x 200 leghíresebb, legnagyobb, legemlékezetesebb énekese, együtteseVajon Ön kikre emlékszik?Pop rock történelem listákon keresztülKattintson a gombokra!Három évtized világ leghíresebb 200 rocklemeze:Összegyűjtöttük! "Ahétszázát!!!"A '70-es, '80-as éveklegjobb 700 diszkóslágerét tartalmazólistát Ön is nézzemeg!És még mennyi volt!Ez viszont a legjava:Fejezetek a diszkóláz történetéből - A '70-es évek divatja zenében és öltözködésben. TOVÁBB“...a Grease-ben a"döntő párbaj" mártermészetesen a tánc-parketten játszódik le!...” Nézze meg a diszkókorszak divatját aFOTÓGALÉRIÁ-ban ! Hová tűnt Ylenia Carrisi, AlBano és Romina Power lánya? Halott vagy bujkál?Lányuk elvesztése a házasságés a közös karrier végét isokozta!Amikor Olaszországban járt az USA-ban élő Romina Power, Al Bano volt felesége. A RAI UNO TV társaság riportere többek között az 1994-ben New Orleans-ban eltűnt lányukról kérdezte. Meglepő, a közvélemény számára először ismertetett új tények derültek ki. TOVÁBB!AKTUÁLIS! Top Sztori! EXKLUZÍV összeállításAmikor John Lennon 1980. december 8-án meghalt, egy decemberi pénteken titkos kezek kis plakátokon hívták híveit, hogy gyűljenek össze a Hősök terén, és együtt emlékezzenek a meggyilkolt muzsikusra. A rend-őrség elfoglalta és lezárta a teret. A BM III/III-as ügyosztá-lyának akkori munkatársa szerint „ez természetes volt". Az Állam-biztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában erről az ügyről több, egykor szigorúan titkos jelentés található. Ezekből olvashatnak hármat. TOVÁBB!60 dal, amely ma már zenetörténelemA BBC 2010. júniusában ismertette a Britain'sOfficial Chart Company (A Hivatalos BritSlágerlista Társaság) a '60-as évek legtöbbpéldányban eladott 60 kislemezénekösszeállítását. A teljes listát nézze meg ITT! Legolvasottabb az ittvanminden.hu-n> Marc Chapman ismét kegyelmet kért, sikertelenül> Hová tűnt Ylenia Carrisi, Al Bano és Romina Power lánya?> Mi lett a Live Aid koncert bevételének a sorsa?>Ki lopott, kitől ? A Rolling Stones logo titka> Lennon halála és a magyar titkosszolgálatA rocktörténet nagy sztorijaiRockzene, mint fegyver!2010. júniusában Franciaország-ban megkezdte 10 éves börtön-büntetését Manuel Noriega pana-mai ex-diktátor, akit kiadtak a franciáknak miután az Egyesült Államokban leült 20 évet. TOVÁBB1989. december 29-én a nagytel-jesítményű hangszórókból éjjel-nappal bömbölő rockzene az őrületbe kergette Panama City-ben a Pápai Nunciatúra 32 lakóját, Négy nap után megadták magukat! Részletek, fotók és a 95 rockszám listája ITT !Sting és a Royal Filharmónikusok Budapesten is!2010-ben Sting nagyzenekarra hang-szerelt európai koncertturnéjának egyik állomása november 6-án, szom-baton a Budapest Sportaréna volt A közel 3 órás koncerten, Sting, három zenészé-vel, valamint a 45 tagú zenekar kíséreté-vel 28 dalt adott elő. Ha kíváncsi a dalok teljes listájára, megnézheti ITT !
2012-ben ismét Magyarországon ad koncertet Chris Rea, az elmúlt három évtized egyik legmarkánsabb stílusú bluesrock gitárosa, énekese. Azt vallja, ma sem unalmas számára eljátszani legnagyobb slágerét, a The Road to Hellt."Meg szokott maradni emlékeimben egy-egy közönség, a reakciók. A magyar nézők például nagyon jókedvűek és élénkek, nem olyanok, mint otthon, Angliában, ahol általában csendesen ülnek az emberek a számok alatt" - idézte fel Chris Rea.TOVÁBB!'ittvanminden.hu' EXKLUZÍV !Tudatosan, vagy "csak úgy", nyírta ki a sajtó ?Rick Astley - a legismertebb ismeretlen...a díjkiosztón Rick Astley a helyén maradva a könnyeivel küszködött.Különcködő külföldi sztárok BudapestenA világsztároknak nemcsak kiemelt gázsit kell fizetni, a rendezők hóbortjaikat is kénytelenek elviselni. Magyarok alapították az Egyesült Államok fekete zenéit kiadó lemeztársaságokatA Bihari testvéreket mind a mai napig az amerikai lemezkiadás legnagyobb nevei között tartják számon. Ki lopott kitől ? Vagy még sem?A két rajz közötti különbség szembeötlő, és az egyik a hivatalos! Meglepő részletek és fotók ! Meglepő fordulat Jimi Hendrix halálával kapcsolatbanEgy könyv borítója, amelyet Hendrix barátnője, Monika Dannemann írt. Ma már ő is halott! Igazi krimi !Kulisszatitkok a 'We Are The World' készítésérőlEredetileg Harry Belafonte akart összehozni egy koncertet fekete muzsikusokkal, Afrika éhezőinek megsegítésére... Világsláger születik
Pop loliták a '80-as években TOVÁBB!Angol, amerikai, német, francia énekesnők akik vagy tudtakénekelni, vagy "segítette" őket a bulvársajtó!A popzenei divatcsinálás machinációiról olvashat! Belinda CarlisleC.C.CatchDebie GibsonGuesch PattiMandySamantha FoxSinittaTaylor DayneVanessa ParadisKülönös és meglepő történetek egy-egy híres slágerről (Részletekért kattintson a címekre!)'Tie a Yellow Ribbon Round the Ole Oak Tree' 'Köss egy sárga szalagot a jó öreg tölgyfa köré' - A szimbólummá vált világsláger !Egykor Iránban Khomeini ajatollah nem igen szívlelhette, de a Fülöp Szigeteken Ferdinand Marcos elnök pedig egyenesen gyűlölhette ezt a dalt, amely bukásához jelentősen hozzá is járult. A ma is sokat dúdolgatott kedves világsláger dalocskából a véletlen és a politikatörténet, három kontinensen kultikus jelképet csinált. Egy rendhagyó, izgalmas és furcsa daltörténetről olvashat!_______________________________________________Sting - Fragile (1987.)Sting 1987-ben megjelent 'Nothing Like the Sun' című nagylemezén található - azóta világslágerré vált -dalt Ben Linder, egy Nicaraugában önkéntesként dolgozó fiatal amerikai mérnök erőszakos halálainspirálta.A Fragile, Törékeny dalszövege magyar fordítással!__________________________________________Foreigner - I Want To Know What Love Is (1985) “Látom, hogy a szeméből folynak a könnyek. Felülmúlhatatlan pillanatot éltünk át: a dalunktól sír AhmetErtegun, az Atlantic Records alapító igazgatója, Ray Charles, Aretha Franklin, a Led Zeppelin és még vagyharminc előadó felfedezője." __________________________________________Moody Blues - Nights In White Satin (1967)"Hát nem éppen Dvorak, de egész jó. Kiadjuk, demonstrációs teszt lemezként. Széles frekvenciájú sztereolemez, alacsony áron!" - mondta a lemezkiadó igazgatója. A ma már örökzöldnek számító dal, illetve azalbum születésének körülményei mai ésszel viccesnek és abszurdnak tűnnek._______________________________________________10cc - I'm Not In Love (1975.)"Csendesedj el, a nagyfiúk nem szoktak sírni!"Nincs olyan nap, hogy a világ valamelyik rádióállomása ne játszaná le! _________________________________________________Phil Collins - In The Air Tonight (1981.)"Egy kicsit hülyén éreztem magam, hogy egy ilyen banális ritmusszekció mennyire a kedvemre való..."_________________________________________________Kylie Minouge & Jason Donovan - Especially For You (1988)"Miután meghallottam a dal véglegesre kevert változatát, nagyon utáltam, megmutattam többeknek, azokis utálták, lejátszottam az irodámban, ott is utálták…" - mondta ezt Peter Waterman, az elmúlt évtizedekzeneszerző "top triójának" egyik tagja._________________________________________________Deep Purple - Smoke On The Water (1972)A Zappa koncert kellős közepén egy lövés dörrent. A drapéria azonnal tüzet fogott és a Casino Montreuxporig égett. A Deep Purple tagjai szállodájuk szobájából nézték végig a tűzesetet, amelynek füstjevégigterült a Genfi Tó vizén. Ugrás az oldalra >Riportok (Részletekért kattintson a címre!)Ugrás az oldalra >Gilbert O'Sullivan - még ma is népszerű JapánbanMenedzsere nehezen tolerálta, hogy a 23 éves fiú egy 10 éves kisiskolásnak nézett ki, térdig érő kinőtt nadrágban, lompos ingben felhajtott gallérral, egy a fejére kicsi hülye sapkával. Creedence Clearwater RevivalEgy világsikerű együttes, akik a csúcson abbahagyták!John Fogerty, az egyik alapító tag elmondja az okokat.A progresszív rockzene nagyjai, akik utat mutattak!Egy lista, amelynek mindegyik albumát hallani kell !A műfaj szerelmeseinek talán semmi újat nem jelent! Vagy még is?A LISTA ITT !Tények, adatok az együttesről aLEXIKON-ban_A progresszív műfaj kedvelőit sem hagyjuk ki !A pszichedelikus elektronikus zene előadóinak lemezeit a 70-es évekből, nézze meg a FOTÓGALÉRIÁBANFejezetek a diszkóláz történetéből - A '70-es évek divatja zenében és öltözködésben.Disco divat képekben. Fotóösszeállítás a ‘70-es évek divatjáról a FOTÓGALÉRIÁBAN !New York belvárosában 2010 május 14-én az utcán felállított színpadon a Royal Filharmónikusok kíséretében énekelte a Police együttes 1981-es nagy slágerét, az Every Little Thing She Does is Magic című dalt. AVIDEO ITT!Rod Stewart beszél a kezdetekről ...Én akkoriban semmit sem tudtam a drogokról, de azért bevettem. Aztán közel egy órán át énekeltem és csak énekeltem. Ugyan azt a dalt énekel-tem megállás nélkül, mindig újra kezdtem a versszakokat, újra és újra. Na így kezdődött a pályafutásom!"JULIO IGLESIAS budapesti koncert-balhéjáról a SZTORIZÓ- ban olvashat.Dieter Bohlenbesokalt! Miértveszett össze 1987-ben, sikerei csúcsána Modern Talkingkét tagja?Részletek a SZTORIZÓ-ban Az Aphrodite's Child Eső és Könnyekcímű száma, hiva-talosan franciasláger. Az angolokezt nem vették jónéven. Részletek aSZTORIZÓ-ban Az Osibisa szó Ghanában azt jelenti: boldog életérzésből fakadó keresztezett ritmus. Magyarországon is elkapkodták a lepkeszárnyú elefántos lemezt. Önnek még megvan? A ma is aktív együttesről olvasson a SZTORIZÓ-ban!Hirdetés
HirdetésKraftwerk lemezkritika 1978-bólA Kraftwerk The Man-Machine 1978-ban jelent meg.Önmagánban a lemez zeneanyaga is nem kis feltünéstkeltett. A lemezről - a zenekritikus által - ostobánakminősített 'A model' című szám 1982-ben az angol listaélére is felkerült.A későbbi elektronikus zenére nagy hatást gyakoroltegyüttesről és az LP-ről a Melody Maker részletes kritikaielemzét írt. ÉRDEKES!!!A magyar fordítást az OLLÓZÓ-ban olvashatja el!
Ön is hallgatta ? A 80-as évek rádióműsorait? A Magyar Rádió egy-egy könnyűzenei műsorának részletes listáit olvashatja ITT !1982-ben Bécs ésKöln közé befért volnaegy budapesti RollingStones koncert?Avagy "álmodott anyomor"?! Hogy miértkellett 25 évet várni,olvassa el aSZTORIZÓ-ban A nem túl bíztatókezdet: 53 fizetőnéző a CarnegieHallban. A fellépő:Bob DylanA brilliáns pálya-futás részletei aSZTORIZÓ-ban Átverés vagymarketing-bűvészkedés? Avagymind a kettő? Az1989-es év legna-gyobb "durraná-sának" kulisszatitkaia SZTORIZÓ-ban ! Nem volt már jövőjea duónak! Mi történta Wham együttesutolsó koncertjén ?Olvassa el aSZTORIZÓ-ban !Jim Morrison utálta a dalt,mert nem ő komponálta A '60 -as évek vége felé a házibulijaink - úgy éjfél tájékán - elmaradhatatlan száma volt, ez a furcsa borongós hangulatú dal: szellemi mámor volt önmagában is, a Stalichnaya Vodka, és a Éva Vermouth hatása mellett. Az együt-tes szólóénekese, Jim Morrison halálát követően 1973-ban feloszlott a Doors. Ez az együttes a 60-as évek beatnemzedékének egyik kultikussá vált dalát játszotta: "Light My Fire". TOVÁBB!Filmajánló! Ki ne hagyja!The Boat That Rocked - RockhajóA '60-as évek legendás kalózrádiójának mindennapjai. Három mérföldre Nagy Britannia partjaitól, semleges területen lehorgonyzott hajóról sugárzott 24 órás rádióadás, amelynek bohém műsorvezetői a zene szerelmesei és megszállottjai. A júniusban bemutatott vígjáték, jó zenéivel azok szívét is megdobogtatja, akik még nem hallottak az akkori kor polgárpukkasztó kalózrádiójáról. Nézze meg a film hivatalos magyar nyelvű honlapját ITT !Az igazi kalózrádió történetét is elolvashatja!! Emlékek 1970-bőlEgyzenetörténeti pillanat-felvétel! Dr. Robert Moogbemutatja találmányát, a moogszintetizátort Keith Emersonnak.Aki pedig a következő évekbenlegendás rocktörténett hangokatvarázsolt elő belőle... Tények, adatok aLEXIKON-ban !Grammy Díj 1971Az Év Felvétele - Az Év Albuma - Az Év Dala: “Bridge Over Troubled Water” - Simon and Garfunkel. A lemezből 25 millió példányt vásá-roltak meg. Egy világsláger, amely a duó szétválásához vezetett! Részletek a SZTORIZÓ-ban. Tények, adatok a LEXIKON-banFred Astaire - Minden IdőkLegnagyobb Férfi Sztárja címbirtokosa is gratulált MichaelJacksonnak a Thriller videoklipjéértAz egykori elemzések megállapítják, hogy Stevie Wonder, Prince vagy a funky zene atyjának tartott George Clinton és együttese nagyobb mértékben újította meg a popzenét, mint a Jackson família, lemeznek pedig Michael korábbi Off the Wall-ja és a Jacksons Triumph-ja is sikerültebb, mint a Thriller -a maga kilenc slágerlistás számával és nyolc Grammy-díjával. Igen ám, csak hogy Michael Jackson megteremtett egy új műfajt a 'zenés videoklipet'. Részletek a SZTORIZÓ-banManipulált slágerlisták már a '70-esévekben! Nagy botrányok voltak az Eurovízió 1976. áprilisi hágai táncdalfesztiváljának előkészületei körül is. A hesseni rádió megszavaztatta közönségét, hogy mi legyen a nyugatnémet versenyszám. Kiderült, hogy a szavazócédulák zöme hamisított. Az egyik faluból 300 szavazó-cédula érkezett be, mindegyiken ugyanaz a három aláírás. Részletek a SZTORIZÓ-ban !Mozi kasszasiker 1982-ben: E.T és A falAz előbbi végén könnyesre hatódunk, az utóbbitól viszont sokan legszívesebben mennének E.T.-vel. A zene, a film témája ugyanis a magá-nyosság és a kommunikáció hiánya, nem hagy kétséget a világ reményte-lenül technokrata beállítottságáról. Elidegenedés, félelem, neurózis, nyomasztó emlékek. Nincsenek álmok, nincsenek távlatok, sőt még a kitörés reménye sincs meg, hiszen az embereket születésük pillanatától falak veszik körül. Az együttesről és a filmről a SZTORIZÓ-ban
"...A lázadó nemzedék a laposdiszkófilozófiához híven,ártalmatlan és takaros ifjúsággászelídült. Míg korábban a srácokférfiavató rítusa még a vakmerőautós száguldozás volt, a Grease-ben a "döntő párbaj" mártermészetesen a táncparkettenjátszódik le... TOVÁBBVissza a lap elejéreMég több hírAz 1985. július 13-án Londonban és Philadelphiában azonos időben tartott 16 órás megakoncert története ITT!Mi lett a Live Aid koncert bevételének a sorsa? 95 millió dollárnak lőttek! Szó szerint! Bob Geldof dühöng, az etióp kormány hallgat, a világsajtó véleménye megoszlik.A gerillavezér muszlim gabona-kereskedőnek adta ki magát.Az izgalmas részletek TOVÁBB ! Gabona helyett homokBoldog mosollyal ugrott fel a helyéről, hogy a ’Never Gonna Give You Up’ -ért járó trófeát átvegye, de a bemondó – szünet nélkül – máris a színpadra visszatérő Who együttest köszöntötte ött. És ez csak a kezdet volt TOVÁBB!Rick Astleyt megalázták"Sting:”A mai világban már attól híres lehetsz, ha kiteszed a pöcsödet a Macy-áruház kirakatába!"Riport Sting-gel önmagáról és a világ dolgairól TOVÁBB !Zenetörténeti kincsek áztak el!Napokig áztatta a piszkos víz többek között Pete Townshend gitárját, amellyel a Who együttes 'Quadrophenia' turnéját játszotta végig; Jimi Hendrix 1966-os Fender gitárját; Kenny Buttrey dobfel-szerelését, amelyet Neil Young lemezein hallhatunk... TOVÁBBVoyaya, voyayaAz ötvenöt éves férfinak saját cellája van, a börtönkönyvtárban dolgozik és takarít. Az intézet szóvivője szerint 1994 óta nem volt semmiféle kihágása, húsz éve pedig rendszeresen láto-gatja felesége, afféle család-egyesítő program keretein belül, melynek értelmében egyhuzam-ban akár 44 órát is eltölthetnek egymással. Ismét kegyelmet kért!2012 januárjában az REM ma már örökzöldjét szavazták meg minden idők legdepressziósabb dalának egy brit közvélemény-kutatás résztvevői.A The Daily Telegraph online beszámolója szerint a szavazatokból kibontakozó sorrend alapján a húsz szomorú dal toplistáját a feloszlását 30 év működés után tavaly bejelentett amerikai REM száma vezeti, utána Elton John Candle in the Wind című dala következik, majd a The Living Years a Mike and the Mechanicstól. Az első ötbe még Whitney Huston I Will Always Love You és a Nothing Compares to You című Prince-szerzemény jutott be Sinead O'Connor előadásában.A felmérésből kiderült, hogy a szomorú dalok a férfiakat is megríkatják: tízből hét szeme könnyezik, ha ilyet hall. A megkérdezett nők 90 százaléka elismerte, hogy egy érzelmes dal hallatán sírva fakad. Az REM Everybody Hurts-e minden idők legszomorúbb dalaA rab neve: Marc Chapman, John Lennon gyilkosa!TOVÁBB Kattintson a gombokra!Chris Rea még nem unja a The Road to HelltInterjú a budapesti koncert előtt